Egy délszaki országba utaztam, többekkel együtt. Nagyon szép tájakon haladtunk kersztül, sütött a nap, meleg volt. Igazi mediterrán hangulat, nyár, szabadság.
Megérkeztünk, mindenki felfedező útra indult, gyönyörű trópusi virágok mindenhol, a levegő illatos.
Egyszercsak idegen, álarcos emberek jelentek meg, az álarcuk is ijesztő volt, magából kivetkőzött ember arcát idézte. Mindenféle vicsort, és grimaszt látszatott a gumi álarc, mintha valódi lenne.Hatalmas, fekete fegyverük a kezükben. Mi túristák megkövülve néztük őket, hirtelen nem is tudtuk, mi ez. A fekete ruhás idegenek nem tétlenkedtek, fegyverüket a csoport felé irányították, és elkezdtek lövöldözni. Dobhártya szaggató hangja volt, mi meg menekülni kezdtünk, ki merre látott, de nem igen tudtunk elbújni üldözőink elől. A félelem és a pánik egyre erősödött. Közben láttuk, nem is minket akarnak bántani, hanem csoportunkban elvegyült néhány "gyanús" alak, azokkal akartak végezni. Mivel mi is céltáblájuk lettünk, a félelem csak erősödött bennünk.Én is menekültem, futottam, ahogy csak bírtam, egy bokor aljába vetettem magam.Nem találtak el, de a golyók mellettem süvítettek.
Ahogy eszméltem, "még mindig élek, még mindig élek, nem találtak el" egyszercsak felébredtem. Hajnali fél három volt.
:: Kommentárok ::