:: Kardvirág ::

Egy délszaki országba utaztam, többekkel együtt. Nagyon szép tájakon haladtunk kersztül, sütött a nap, meleg volt. Igazi mediterrán hangulat, nyár, szabadság.

Megérkeztünk, mindenki felfedező útra indult, gyönyörű trópusi virágok mindenhol, a levegő illatos.

Egyszercsak idegen, álarcos  emberek jelentek meg, az álarcuk is ijesztő volt, magából kivetkőzött ember arcát idézte. Mindenféle vicsort, és grimaszt látszatott a gumi álarc, mintha valódi lenne.Hatalmas, fekete fegyverük a kezükben. Mi túristák megkövülve néztük őket, hirtelen nem is tudtuk, mi ez. A fekete ruhás idegenek nem tétlenkedtek, fegyverüket a csoport felé irányították, és elkezdtek lövöldözni. Dobhártya szaggató hangja volt, mi meg menekülni kezdtünk, ki merre látott, de nem igen tudtunk elbújni üldözőink elől. A félelem és a pánik egyre erősödött. Közben láttuk, nem is minket akarnak bántani, hanem csoportunkban elvegyült néhány "gyanús" alak, azokkal akartak végezni. Mivel mi is céltáblájuk lettünk, a félelem csak erősödött bennünk.Én is menekültem, futottam, ahogy csak bírtam, egy bokor aljába vetettem magam.Nem találtak el, de a golyók mellettem süvítettek.

Ahogy eszméltem, "még mindig élek, még mindig élek, nem találtak el" egyszercsak felébredtem. Hajnali fél három volt.

Leesett az első hó. Csupa fehér a táj, a fák kopasz ágain szépen megült a fehér csapadék. Nagyon hideg van, úgy látszik tényleg jön a tél. Nem hiányzik, de "túl kell esni rajta".

Kertünkben ilyenkor a fenyők a legszebbek, szép, kövér zöld ágait a hó puhán, lágyan borítja be. Ez az egy látvány, amit szeretek, a tél többi "viselt dolgát" nem.

Gyerekkoromban sokat szánkóztunk, volt is sok szánkópálya, nem volt úgy beépítve a környék.

Most szinte már húzni sem lehet a szánkót sehol, nemhogy szánkózni!

Micsoda versenyeket rendeztünk! Hatalmas hóembert építettünk, hóból, mint homokból várakat, kacskaringós szerpentinekkel.

Rengeteget játszottunk, mindenféle történeteket találtunk ki. Nekünk nem volt olyan sok játékunk, mint a mai gyerekeknek, volt egy labdám, egy mackóm, és egy babám. Fantázám annál több. Remek volt.

Szívesen átélném mégegyszer, ha lehetne, de sajnos nem lehet.

Így hát minden gyerek gyerek akarjon lenni, és az időt csak ne sürgessük, nem érdemes, megy az magától is, - elég gyorsan.

Közeledik a karácsony.

Én is üzenetben kaptam ezt a honlapot, ajánlom másnak is.

http://www.boldogkaracsonyt.mlap.hu

Én a magam részéről nem nagyon szeretem a karácsonyt, főleg azt nem szeretem, ha valaki ömlengeni kezd az ünnepről. Jó szép-szép, de ha valami erőltetett, az attól nem jó.

Nekem a karácsony akkor volt csak szép, amikor lánykám kicsike volt, és vele együtt átéltem a gyermeki áhítatot, a csodálkozást, és az örömöt, amikor a fa alatt megtalálta a "Jézuska" ajándékait.

Mostanság az áhítat, a csodálkozás elmaradt, de az öröm remélem megmarad.

Gyerekként sem szerettem a karácsonyt, pedig minden kívánságom teljesült, anyám minden tőle telhetőt megtett értem.

Arra is emlékszem, amikor 4-5 éves lehettem, a mamám leírta egy listában, mit szeretnék karácsonyra. Mondta, hogy az ablakba teszi, eljön érte a Jézuska és majd teljesíti a kéréseimet.

Sosem a Jézuska léte foglalkoztatott, hanem inkább az érdekelt, és nem tudtam rájönni a nyitjára, hogya a Jézus  kívülről hogy a fenébe nyitja ki az ablakot, ha a lista a két ablak között van?

Erre akkor nem kaptam számomra érthető magyarázatot.

Ma vettem magamnak egy fekete posztókalapot. Klasszikus kalap, kerek karimával, ami nem pöndörödik. Holnap egy sálat is veszek, de még nem döntöttem, hogy milyen színűt vegyek, lehet válogatni zöld, narancsosdrapp, piros, barna színben.

Most már úgy nézek ki, mint egy varjú, fekete csizma, fekete kabát, fekete kalap, ez már sok. Talán a narancsosdrapp sálat veszem meg, hogy megtörjön a sok fekete. A sálba rögtön beleszerettem, félek Anna elkunyerálja Ritkás szövésű, de nem vékony, olykor vastagabb, "csomósabb" olykor símább szövésű, igazán egyedi darab.

A jótékonysági koncert előtt árusítottuk a sérültek által készült ajándéktárgyakat, fadobozokat, dekupázstechnikával díszítve, gyertyákat, stb.

Volt egy kislány a napköziből, aki "segített" nekünk árulni, de ő úgy beszél, hogy emberfia nem érti mit mond, csak mi, azt is néha. Úgy hadar, és megállás nélkül mondja, a szavak szinte nem "különülnek" el egymástól.

A vevők jöttek, nézegették a dobozokat, egyebeket, megfogdosták, jobbról, balról, de csak nem nagyon akarták venni.

Ez a kisleány, akárhányszior odajött valaki, "menj a franszba, menj a franszba" hajtogatta, még szerencse, hogy senki nem értette az idegenek közül, hogy mitt mondott.

Közben mi jót derültünk ezen.

Eszembe jutott a kereskedelmi "trükk", ha veszel dobozt, kapsz egy gyertyát ajándékba. - módszer.

Lett is forgalom, alig maradt portéka, pontosan nem tudom mennyi volt a bevétel, mert egy zárt papírdobozba kellett rakni a bevételt, majd értesítenek minket.

Böjte Csaba  árváinak  kb. 10-15 ezer forintot sikerült részünkről gyűjteni, plusz a koncertjegy, ami majdnem 40 ezer volt.

Ez volt az első eset, hogy sérült emberek segítettek egészséges embereken.

Szép volt.

Most olvastam a hírt:

Januártól bevezetik az Egységes Budapesti Bérletet, amely a BKV, a Volánbusz és a MÁV Start összes vonalára, szolgáltatásaira érvényes lesz, nem kell tehát plusz jegyet venni a városhatáron belüli vasúti és Volán-járművek használatakor a BKV-bérlettel rendelkezőknek -

Annát várom haza. Ilyenkor igyekszem a kedvében járni, olyasmiket főzök, amiket szeret. Amióta szegedi lány lett, a főzelékeket részesíti előnyben. Már az előkészületeken túl vagyok, a fagyasztóban várakozik kétféle is, kelkáposzta és sárgaborsó füstölt hússal.

Talán mindkettő elkészül, és az elmaradhatatlan sültkrumpli is sorra kerül.

Várom, nagyon várom lánykámat!

Pár hete Szegeden voltam és bicikliztem lánykámmal, meg Tamással. Meg vagyok örökítve az utókornak, a fénykép remekül sikerült, igaz, fekete-fehér.

A kolleganők azt hitték ez egy régi kép, úgy 20 éves, hiába erősködtem, hogy ez nemrég készült, kétkedve fogadták.

Hiába, fotogén vagyok.

Tegnap megvettem a Belphegor a Louvre fantomja c. filmet. Ez nem az a régi, fekete-fehér, amit annak idején, vagy 40 éve adott a tv,- micsoda nagy szám volt, több részben adták.

Sophie Marceau a főszereplő, ez az újabb film. Már láttam, nagyon tetszett, de majd jó lesz mégegyszer borzongani egy kicsit.

Ma a Móricz Zs. Gimnáziumban összegyűlt a szociális szférában dolgozók nagy része. A Polgármester beszédet mondott, elsőként én kaptam meg a Polgármesteri dicséretet, egy szép sárga rózsa kíséretében. Utána pezsgővel koccintottunk a kerületünk vezetőjével. Majd egy könnyed műsor következett, zenés, verses össszeállítás, kissé pikáns tűzdelésekkel.

Azt követte a hidegtál, szendvicsek, és sütemények széles választéka, mindenféle finomság.

A Gimnázium aulája most is csodálatosan néz ki, a növények már dúsan burjánzanak, nem úgy, mint mikor Anna oda járt, azóta eltelt egy-két év.

Örülök, hogy a dicséretben részem volt, a mi intézményünkből a dolgozók, és három gondozottunk is jelen volt.

Ma meggyújtottam a sparheltot, hogy virslit és szalonnát süssek. Amíg vágtam a hozzávalókat, Bandi majd megőrült az illatoktól. Felugrott a kredencre, hátha elcsíp egy foga alá való falatot. Én hesegettem, hesegettem, addig hesegettem, amíg a nagy testével úgy fordult, hogy a farka és a feneke a láng közelébe került, és még mindig a virsli érdekelte jobban, mint a lángoló segge.

Végre leugrott, feneke kopaszon virított, de nem érdeklte, úgy látszik csak a szőre perzselődött meg.

Szegénykének adtam egy kis virslit vigasztalásul, megdolgozott érte.

Holnap, 11-én lesz a szoc.munka napja. Készítem az szép ruhámat, mert Polgármesteri dicséretet kapok. A rendezvény a Móricz Zsigmond Gimnáziumban lesz, ott lesz a II.kerületből mindenki, aki a szociális szférában dolgozik. Mindig szép műsorral köszöntik az ünnepelteket, a dicséretek átadása után pedig finomságokkal vendégelik meg a megjelenteket.

Ez most az én napom is lesz.

Papám szerette a jó borokat. Annak idején, még a 70-es években a kollegák között barátságok szövődtek, nem nagyon volt olyan rohanó élet, mint manapság.

Papám építésvezető volt egy vállalatnál, és jó csapatban dolgozott, munka után még betértek egy pofa sörre, vagy pohár borra a munkahelyhez közeli kocsmába, és jókat dumáltak.

Történt egyszer, a kollegák a papámat névnapjára meglepték egy "Kadarka bérlet"-tel, ami nagyon szépen meg volt rajzolva. Egy noteszból kreálták a kollegák, az elején egy borvirágos arcú ember vigyorgott, és minden letépett lap 3 dl bort "ért".A lapok is  szépen meg voltak rajzolva. A kocsmárossal megbeszélték a dolgot, előre befizettek 3 l bort.

Nagy sikere volt ennek a bérletnek, sokan érdeklődtek a kocsmában a vendégek közül, ugyan hol lehet ilyen bérletet venni?

Ez volt az egyetlen, első és utolsó ilyen bérlet.

Kislány koromban, lehettem 10-12 éves, amikor divatba jött a sassoon vágás. Barátnőmmel, és mamámmal elmentünk a fodrászhoz, hogy vágassunk egy modern frizurát. Akkor még búra lá ültünk, nem hajszárítóval szárították az emebr haját. Beültünk tehát a búrába, és vártuk, hogy megszáradjon a hajunk. Mamám közben elment haza, a pénzt a kezünkbe adta, hogy a végén tudjunk fizetni. Mi a búra alól, -ami zúgott, mint egy rakéta porszívó- üvöltve kérdeztük: -"Adjunk borravalót?"

Mondanom sem kell, az egész fodrász üzlet hahotába tört ki, mi meg megszeppenve szárítottuk tovább a hajunkat.

Kislányom éppen hogy tudott járni és beszélni, lehetett 2-2,5 éves.

Nagyija imádta unokáját, mindenhova vitte, ahova csak lehetett.

Egyszer az orvosi rendelőbe mentek, nem volt rendelés, csak egy védőnő ült az asztal mögött és irogatott.

Pici lánykám ott bóklászott a rendelőben, és észrevette, hogy a vizsgálóasztal fehér műbőrrel bevont része el volt szakadva, ezt látván gyermekem hangosan, jó szaftosan, felkiálltott: "az isten bassza meg, ez el van szakadva"

A védőnő felnézett, és megkérdezte: Jól hallottam?

Anna nagyija büszkén válaszolt, igen, igen, jól hallotta!

Ez az eset régen történt, kislányom Annuska talán 2-2,5 éves lehetett.

Születése óta nagyija minden nap meglátogatta, vagy mi mentünk hozzá, lényeg az, hogy naponta találkoztak.

Nagyija egyszer elment a fogorvoshoz, és kihúzták az egyik fogát.

Pár nap múlva elmentünk nyaralni a Balatonhoz, és a harmadik nap, feltettem a költői kérdést leánykámnak, hogy "hiányzik a nagyi?"- mivel ez volt először az az alkalom, hogy nem látta.

Erre az én pici lányom nagy komolysággal felelte, "igen, hiányzik egy foga!"

Azóta is jót derülök ezen, amikor eszembe jut.

Ez az eset még az én óvodás koromból való, nagyon bennem maradt.

Reggel az óvodában a négyszemélyes kis asztalokat álltuk körbe, mindenki előtt egy üres bögrével. Minden nap ki volt jelölve egy napos, aki a reggeli kakót, tejet a bögrébe öntötte, utána mindenki leült, és megitta a bögre tartalmát.

Nos, egyszer a mellettem álló Józsika azt mondta a naposnak, hogy kevés kakaót kér, de mire kimondta, a bögre már tele volt. A napos nem esett kétségbe, és azt mondta Józsikának: idd meg gyorsan, és öntök keveset. Józsika úgy is tett, megitta mind, és a napos keveset öntött a bögréjébe. Józsika  a mai napig abban a tudatban van, hogy azon a bizonyos napon ő kevés kakaót ivott reggel.

Szintén a munkahelyemen történt a következő eset:

A társaság egyik fele kirándulni ment, a másik fele a napköziben maradt.

Az egyik kislányunk, aki maradt, többször megbeszéltük a délelőtt folyamán, hogy a többiek miért nincsenek itt, és hova mentek, név szerint felsorolva.

Így telt a délelőtt, és ez a kislány később  bement a mosdóba.

Közben érkezett meg a kiránduló csapat, és elvegyültek a többiek között.

A nevezetes kislány, aki a mosdóba ment, kijött, és pont az egyik kirándulóval találta magát szembe.

Nagy volt a döbbenet részéről, gondolkodott egy picit, és hangosan a csodálkozástól, felkiáltott: Sanyi, hát te nem vagy itt!!

Ha valaki nem tudná, de nem is olvassa jóformán senki ezt a bolgot, - egy felnőtt értelmi sérültek napközijében dolgozom, - ott történt az eset.

Éppen farsangi bulira készülődtünk, és a kolleganővel arról beszélgettem, milyen programokat találjunk ki a sérülteknek.

A sok játékos dolog mellett - megjegyeztük, hogy szellemi vetélkedő is jó lenne. Ezt hallván, az egyik gondozottunk nagy komolysággal megkérdezte, hogy : olyan lesz, hogy hu, huu. hu-hu , és egy szellem mozdulatait utánozta.

Nagyon jópofa volt, mi meg nagy komolysággal mondtuk, hogy igen, igen!

Viktorom a számítógép előtt szeretett volna uzsonnázni, előkészítette tányéron a kenyeret, rajta hússal.

Közben hazajöttem, Viktor ajtót nyitott, és ment vissza, hogy megegye a kenyerét.

De csak akarta, mert Bandika megelőzte, a kenyérről megette a húst.

Mint aki jól végezte dolgát, elégedetten elvonult a legújabb helyére szundikálni, a száját sűrűn nyalogatva.

Mondtam is, Bandikának igaza van, aki felügyelet nélkül hagyja a kajáját, pórul járhat!

   
 Kiszökött egy hiúz a vadasparkból 
Szabadon bóklászik egy fiatal kárpáti hiúz a vadaspark környékén, amelynek kifutókerítését még szombat reggel bontotta meg egy ismeretlen. A szakemberek abban bíznak, hogy az emberre veszélytelen ragadozó magától hazatalál. Tegnap késő estig még nem tudták befogni. 
 

A továbbkézések korát éljük. Az egyik alapítvány keretében szerveztt ilyen fejtágító során , szakmai gyakorlat címén, hozzánk, a II.ker. ÉNÓ-ba küldtek pár hallgatót.

Vártuk őket, meg volt beszélve, de nem jöttek, csak egy telefonhívás, merre van az ÉNÓ? Kiderült, hogy Debrecenben vannak, és ott keresik a II.ker.-i ÉNÓ-t.

Az alapítvány, -nem nevezem meg- Debrecenbe küldte a hallgatókat.

Ezzel az alapítvánnyal évek óta kapcsolatunk van, ismernek minket, ismerjük őket.

No comment.

 Kulturális hírek 
Szegeden biciklizik Albert Einstein
2008. október 16. 15:53
  
 
 A tudós élethű mása egy 1933-as fotó alapján készült, a készítő nem mengrendelésre, hanem saját örömére dolgozott 
 

A Szegedi Akadémiai Bizottság székházának udvarán felállították csütörtökön az Albert Einsteint kerékpározás közben ábrázoló bronzszobrot, Bánvölgyi László alkotását.

Az épület udvarán járók másfél évtizede rendszeresen találkozhattak a szoborral, melyet a művész 1988-ban röviddel azt követően készített el saját örömére poliészter műgyantából, amint végezett a képzőművészeti főiskolán.

Főiskolásként legalább annyira érdekelt a csillagászat, mint a szobrászat. Sok csillagászati témájú könyvet olvastam, s nagyon megragadott Albert Einstein alakja, aki annak ellenére, hogy a XX. század egyik legnagyobb elméje volt, megmaradt egyszerű, puritán embernek - mondta a művész.

A szobor elkészítéséhez egy 1933-as fekete-fehér, Kaliforniában készült fotográfia adta az ötletet, melyen Einstein mosolyogva kerékpározott.