Amikor én még kislány voltam, úgy 18 éves lehettem, amikor a mamám kolleganőjének a lányával, akit akkor ismertem meg, Németországba mentünk Berlinbe.
Ez volt az első repülőutam, nagyon élveztem.
Akkor még volt Kelet Berlin és Nyugat Berlin. Mi Kelet Berlinbe mentünk. Ekkor, még 3 évenként lehetett nyugatra menni egyszer. Nem úgy, mint most, gondol az ember fia-lánya egyet, ha van pénze, oda és akkor megy, amikor akar.
Drezdában is voltam többször, egyszer a mamámmal akartunk elmenni és az utolsó pillanatban derült ki, hogy a mama útlevele lejárt. Minden be volt fizetve, szerncsére a papám útlevele érvényes volt, akkor először és utoljára voltam a papámmal kettesben egy utazáson. Vonattal mentünk, este indult a szerlvény. Jó magyar módra, pár óra utazás után elővettük az elemózsit, és elkezdtünk falatozni. Mellettünk egy német lány ült, hófehér habos kötött kardigánban. Papám elővette a piros arany nevű tubusos paprikakrémet, ami még nem volt kinyitva. Akkor még nem volt a kupakon egy csücsök, amivel ki lehetett nyitni, így hát elővette az ő kis bicskáját, és beleszúrta a piros arany kupakjába, amivel le volt zárva. Mondanom sem kell, a piros arany fele a hófehér kardigánra repült, a fejem felett.
Mi úgy el kezdtünk neventi, hogy még a könnyünk is kicsordult. A német lány nem nevetett, megkövült.
Mi megnyugtattuk, hogy ha kimossa, kijön. Szegény azóta is moshatja, mert az bizony nem jön ki.
Egyébként nagyon jól éreztük magunkat. A papának kénytelen voltam venni egy piros tarka rikító inget, hogy ha elkerüljük egymást, a tömegben könnyebben megtaláljam.
Ő szegény egy árva kukkot sem tudott németül, én akkor úgy 80-100 szót ismertem, és valahogy elboldogultunk.
Voltunk Meissenben a porcelángyárban, és Zwingert sem hagytuk ki, lenyűgözött.
Majd egyszer szívesen megnézném újra, ide rengeteg idő kellene, hogy mindent megnézzünk,
Itt befejezem az emlékezést, jó érzéssel töltött el.
:: Kommentárok ::